1966-ban világszinten az első cégek között voltunk, akik missziójának középpontjába társadalmi elemet helyeztek. Hogy miért? Mert mindig azt akartuk, hogy növekedésünk jelentőségteljes és értelmes legyen. A munkatársaink azt érzik, hogy szívesen kelnek fel nap mint nap. Ügyfeleink és beszállítóink közös értékeken alapuló kapcsolatokat keresnek. Részvényeseink fenntartható hosszú távú növekedést akarnak. Emberek milliói számára, akiket kiszolgálunk, akikért naponta felelősek vagyunk és pozitív hatást gyakorlunk.

Szebb holnap 2025

A növekvő felelősségvállalás lényege, hogy nyomon követjük, hogy mit csinálhatnánk jobban, biztonságosabban, egészségesebben és környezetkímélőbben. Foglalkozunk azzal, hogy hogyan törődhetünk jobban munkatársainkkal, mivel tehetjük jobbá az általunk kínált élelmiszereket és szolgáltatásokat, valamint azzal, hogy hogyan viselkedünk, mint felelős vállalat. 


2009-ben, amikor eljött az idő, hogy nevet találjunk vállalati felelősségvállalási ütemtervünknek, a lehetőségek közül messze kiemelkedett: A Szebb holnap terv.

Mert minden, amit csinálunk, hozzáadott értéke van a Szebb holnaphoz. Szebb azoknak, akiket foglalkoztatunk és kiszolgálunk. Szebb a közösségeink számára. Szebb a körülöttünk lévő világ számára és az általunk működtetett erőforrások számára.


Előre ugorva a jelenbe, a Szebb holnap 2025 a cselekvéseink mozgatórugója, nyomonköveti az előrehaladásainkat, amelyek befolyásolják cselekedeteinket, vagy fordítva, amelyekre hatással lehetünk.

Amint az alábbi táblázatból láthatjuk - más néven célkitűzési mátrix - azonosítottuk és rangsoroltuk az ügyeket azok hatásai szerint, a munkavállalókkal, az ügyfelekkel, fogyasztókkal, non-profit szervezetekkel és társadalmi felelősségvállalásért felelős szervezetekkel folytatott interjúkon keresztül. 

A felmérések alapján kilenc kötelezettségvállalást és egyértelmű célt azonosítottunk 2025-re a programterv iránymutatásaként, összhangban az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlődési céljaival (SDG) (link a weboldalra) együtt.

Ez a kilenc kötelezettségvállalás az iránytűnk, ami vezet minket, és amelyért felelősséget vállalunk.

Haladásunk nyomonkövetése

Egy dolog az elkötelezettség, egy másik pedig a teljesítmény és ennek értékelése. Ezért vesszük nagyon komolyan a mérés-értékelést.
Jelentési rendszerünk - amely 58 mutatóból áll - helyi és országos szinten segíti a tevékenységek nyomon követését és az elkötelezettségünk felé tett előrehaladást. Elkötelezettségünk mellett további 20 témában is követjük az előrehaladást - a munkavállalói lojalitást, a munkakörülményeket, a sokszínűséget, a nemek közötti egyensúlyt, a fenntartható és felelősségteljes beszerzést, valamint a környezeti lábnyomunk és a közösségekre gyakorolt hatásainkat.


Belső kontrolling csoportunk és külsős jog szerinti könyvvizsgálóink minden évben felülvizsgálják az összes összegyűjtött adatot a pontosítás végett.
Ez a folyamat segít azonosítani a kockázatokat, a figyelmeztető jeleket, a piaci trendeket, valamint az ügyfelek és a fogyasztók elvárásait, annak érdekében, hogy a fenntarthatósági gyakorlatokat jobban beágyazhassuk a tevékenységünkbe.

Előrehaladás 2025 felé

Alázatosak vagyunk a fenntarthatóság felé irányuló törekvéseinkben, mert tudjuk, hogy magas elvárásaink vannak ezzel kapcsolatban, ugyanakkor büszkék vagyunk az elért eredményekre és reálisan gondolkodunk a fejlesztési területeinken.

A 2018 legfontosabb számai:

Szeretnél többet megtudni tevékenységeinkkel, előrehaladásunkkal kapcsolatban? Megtennéd, hogy megvizsgálod azokat a nem pénzügyi mutatóinkat (link a PDF-hez), amelyekkel mérjük az előrehaladásunkat?

Az elköteleződés szerint élünk

Mindannyian tartjuk magunkat a felelősségteljes magatartáshoz, így bonyolítjuk üzleteinket, így folytatunk tevékenységet ügyfeleinkkel, partnereinkkel és beszállítóinkkal, hogy csökkentsük a tevékenységeinkből származó esetleges káros hatásokat.

Ez az oka annak, hogy szabályzatokat és előírásokat vezetünk be, melyek olyan területekre terjednek ki, mint például az emberi jogok tiszteletben tartása, az állatok jóléte és a beszerzési politikánk.

További információkért kérlek, olvasd el a következő dokumentumokat:

Díjak és elismerések

A felelősségteljes üzlet a küldetésünk része, és minden mozzanatunk alapját képezi. De nem a díjak és elismerések miatt dolgozunk. Mindazonáltal nagyre értékeljük, ha díjakat és nemzetközi elismeréseket kapunk munkánkért, jól esnek ezek a hátba veregetések, arra ösztönöznek minket, hogy proaktívan gondolkodjunk hosszú távú hatásainkról, és biztosítsuk, hogy működésünk egyre fenntarthatóbbá valljon. 

Positive Impact

Everyday moments – from breaking bread, to sharing work spaces, to interacting with our community – impact our health, our neighborhoods and our planet. Our mission is to improve Quality of Life and our responsibility is to preserve it.

Lépj velünk kapcsolatba! Megosztás és egyéb tevékenységek megnyitása