Sodexo séf a Bocuse d'Or magyar döntőjében

2016. február 18.

Hatalmas érdeklődés övezte a február 18-án megrendezésre került Bocuse d’Or magyarországi döntőjét, melyen Szabó László executive séf kollégánknak is szurkolhattunk.

Szabó László

Szabó László, Sodexo Magyarország Kft.

A döntőnek hatalmas tétje volt: a győztesek májusban az európai döntőn képviselhetik Magyarországot. Ezt az óriási lehetőséget a Bocuse d’Or-on már korábban is eredményesen szereplő Széll Tamás (Onyx) nyerte, mellette Szabó László (Sodexo), Győrffy Árpád (Kollázs, Four Seasons), Pohner Ádám (Olimpia Étterem), Sándor Rodrigo (Costes Downtown) és Volenter István (67 Étterem és Bistro) versenyzett még az európai döntőbe jutásért.

A fogásokat 12 fős nemzetközi zsűri értékelte, melybe 6 tagot a döntősök delegálhattak – így Szabó Lászlót Urbán Tibor kollégánk támogathatta a zsűriben –, hatan pedig nemzetközi szaktekintélyként voltak jelen. Az ételek elbírálásakor az elsődleges szempont az íz, a prezentáció és az eredeti jelleg és végül, de nem utolsó sorban a tiszta, racionális anyagfelhasználásra épülő konyhai munka.

A versenyzőknek kecsegéből és annak kaviárjából, valamint szarvasborjúból kellett egyedi hal- és húsételt készíteniük. A versenyen több szakmai elismerést is kaptak a részvevők, így Szabó László a legjobb hústál elismerését vívta ki. A csapat sikerében nagyon fontos szerepet játszik a séf segítője, a commis, ezért az ő munkájukat külön is elismerték. A commis díj első helyezettje Szabó László segítője, Pozsár Bence lett.

Szabó László döntős ételei:

Kecsege citrusfélékkel, garnéla sabayon-nal, puy-lencse ropogós

Bocuse3-resize150x100.jpg

"A legjobb hústál"

Bocuse2-resize150x100.jpgSzarvasgerinc szarvasgombával, szarvasragu libamájjal, céklazselé

Vissza a listához